Baba torna (3 hónapos kortól kúszásig)

Csoportos baba tornáinkra várunk minden 3 hónapos csecsemőt. Szakembereink segítik a feladatok helyes elvégzését, tanácsokkal, otthoni játékötletekkel látják el a családokat. Az órák közben és végén lehetőségük van a szülőknek saját tapasztalataikat megosztani, szakemberektől a babájukkal kapcsolatban kérdezni. A csoportok idővel egy támogató szülőközösséggé tudnak válni, amit az is támogat, hogy a különböző szintű csoportos tornákat együtt látogatják a későbbiekben (kúszó-mászó, tipegő, bölcsis).
 
A csoportokba való bekerülésnek nem feltétele az előzetes vizsgálat. Kollégáink azonban nyomonkövetik a babák fejlődését, szükség esetén terápiás javaslattal élnek. A baba csoportban a babák a kúszás elkezdéséig maradnak, így az órákon való részvétel nem életkorhoz, hanem a mozgásfejlődés szintjéhez kötött. 
 
A baba tornák célja a figyelem felkeltése és fejlesztése a babák életkorához igazodó játékos eszközökkel. A mozgásfejlesztő óráink szerves részét képezi a baba ízületeinek mobilizálása, a vesztibuláris fejlesztés (egyensúly fejlesztése), a koordinációs feladatok és a szenzoros integrációt támogató játékok (tapintásos játékok).

 

Helyszínünk

11 teremmel, vidám, színes falakkal és rengeteg fejlesztő eszközzel várjuk szeretettel a vizsgálatokra és tornákra érkező gyermekeket! Gyermekfejlesztő központunk az Újbuda Medical Center-en belül kapott helyet, annak aktív, szerves részeként, nyugodt, zöld, de könnyen megközelíthető környezetben, Újbudán.

Jelentkezzen be hozzánk!