Tóth Éva

Óvodapedagógus, gyógypedagógus- pszichopedagógus, alapozó terápiás fejlesztő szakember, DSZIT terapeuta

Már óvodás koromban azt rajzoltam, hogy óvónő szeretnék lenni 😊 Ez az álmom meg is valósult, és 14 évig óvónéniként egyengettem a gyerekek sorsát. De közben rájöttem, hogy azzal a tudással nem mindig tudok segíteni nekik. Ekkor jött az elhatározás, hogy gyógypedagógiát tanuljak, ahol pszichopedagógus szakon végeztem. Ám még mindig úgy éreztem, hogy hiányzik valami, így találtam rá először az Alapozó terápiára, amivel a FejlesztőHázban az óvoda mellett el is kezdtem foglalkozni. Itt ismerkedtem meg az Ayres terápiával. 😍 2018-ban döntöttem úgy, hogy az óvodát hátra hagyva itt folytatom, és segítek a hozzám forduló gyerkőcöknek. Az Ayres és az Alapozó terápia mellett iskolaelőkészítő foglalkozásokat tartok.

Jelentkezzen be hozzánk!